Receptek
Csillagánizs trüffel

Aszalt gyümölcsös golyók
Hozzávalók
1-2 evőkanál rum
15 dkg darált dió
15 dkg porcukor
10 dkg Rama
30 dkg aszalt gyümölcs (lehet szilva, sárgabarack, bármi)
csokidara
Elkészítés
Az aszalt gyümölcsöket megmossuk, leszárítjuk, és apróra vágjuk. A Ramát a porcukorral és a tojással habosra keverjük. Hozzáadjuk a diót, az aszalt gyümölcsöket, a rumot, és jól összekeverjük. A masszából kicsit vizes kézzel kis gombócokat formázunk, mindegyiket meghempergetjük a csokidarában. Tálalás előtt 1-2 órát hűtőben pihentetjük.
- Csokis aszalt gyümölcsöket fogok készíteni, ez ajándéknak is kiváló.
-
Amire szükségünk van
aszalt szilva aszalt sárgabarack datolya dió mandula marcipán csokoládé -
Csokis aszalt gyümölcs készítése karácsonyra
Az aszalt szilvába tegyünk felezett diót, majd mártsuk olvasztott fehér csokolédába.
Az aszalt sárgabarackot vágjuk fel, majd tegyünk mandulát, akár kettőt is. Mártsuk olvasztott tej-, vagy étcsokiba.
A datolyát magozzuk ki, majd tegyünk bele marcipánt – akár színezettet is – majd, mártsuk csokiba.
Tegyük az édességet kapszliba.
- Vajkaramellás szaloncukrot fogok készíteni.
-
Amire szükségünk van
13 dkg kristálycukor 1 narancs 4 dkg vaj 1 dl tejszín darált keksz csokoládé -
Vajkaramellás szaloncukor készítése
Karamellizáljuk a cukrot, majd öntsük bele a tejszínt, de közben vegyük le a forró lapról. Tegyük vissza a tűzre, majd tegyük hozzá a vajat (vagy margarint). Keverjük össze. Kapcsoljuk le a tűzhelyet. Tegyük hozzá a reszelt narancshéjat, keverjük össze.
A masszához tegyünk annyi darált kekszet, amíg formázhatóvá nem válik az egész. Hűtsük le, majd formázzuk tetszés szerint. A végén forgassuk csokimasszába.
- Csokis bonbont fogok készíteni. Külön cukrot nem teszünk bele, csak annyi cukor lesz benne amit a hozzávalók tartalmaznak.
-
Amire szükségünk van
1 dkg kakaópor 1,5 dl tejszín 15 dkg étcsoki 20 dkg puszedli 10 dkg darált dió -
Csokis bonbon készítése karácsonyra
Tegyük egy tálba az összemorzsolt puszedlit és a darált diót. A kakaóporba öntsük a forró tejszínt, keverjük össze, majd tegyük hozzá az összetördelt étcsokit, hagyjuk feloldódni. Öntsük a másik tálba, majd gyúrjuk össze masszává. Fahéjat vagy mézeskalács fűszerkeveréket ízlés szerint rakhatunk hozzá.
Formázzunk golyókat, amit akár tortadarába vagy kókuszreszelékbe is megforgathatunk. Elkészítés után hűtsük be a golyókat.
Babpüré recept
- 1 fej vöröshagyma
- 1 doboz vörösbab konzerv
- 2 ek olívaolaj
- bors
- só
- A vöröshagymát apróra vágjuk, és az olajon üvegesre pároljuk.
- Hozzáadjuk a leöblített, lecsöpögtetett babot és egy villa segítségével szétnyomkodjuk a szemeket.
- Megkeverjük, megborsozzuk és ha szükséges sózzuk.
Meggyes piskóta
Hozzávalók:
- 30 dkg meggybefőtt
- 30 dkg liszt
- 20 dkg vaj
- 20 dkg cukor
- 6 tojás
- 1 sütőpor
A vajat keverd habosra a cukorral, add hozzá a tojássárgákat egyenként, és keverd simára. A lisztet keverd el a sütőporral, majd a felét szitáld a tésztába. Ezután óvatosan forgasd bele a kemény habbá vert tojásfehérjéket is, végül pedig a maradék lisztet. Melegítsd elő a sütőt, majd öntsd a tésztát egy kivajazott kilisztezett tepsibe vagy tortaformába.
A meggybefőttet csepegtesd le, aztán forgasd kevés lisztbe, így a meggy nem süllyed majd az aljára. Told a sütőbe, és süsd fél órán át, de ne nyitogasd a sütőajtót, mert összeesik a piskóta.
Mézes piskóta
Mézes piskóta | |
Kategória: | Sütemények, édességek |
Hozzávalók: | 6 tojás, 15 dkg cukor, 15 dkg liszt, fél csomag sütőpor, 2 evőkanál méz. |
Elkészítés: | A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét felverjük habnak, belekeverjük a cukrot, a mézet, és egyenként a tojások sárgáját. Végül a sütőporral elkevert lisztet. Sütőpapírral bélelt tepsiben megsütjük. |
Egyszerű kevert mézes recept
Hozzávalók:
25 dkg rétesliszt
15 dkg cukor
4 evőkanál méz
3 tojás
1 csomag vaníliás cukor
fél csomag sütőpor
kevés mézes sütemény fűszerkeverék
Elkészítés:
A három tojást kicsit kikeverem a cukorral és a vaníliás cukorral, majd hozzájuk öntöm a sütőporral és a mézes sütemény fűszerrel elkevert lisztet. A mézet felhevítem egy kis lábosban, s amikor már folyós azt is hozzákeverem. Az egészet jól kikavarom és kikent, kilisztezett tepsibe öntöm, 10-15 percen át kislángon sütöm.
A legjobb palacsintatészta
Hozzávalók:
- 20 dkg liszt (1 púpos evőkanál=2 dkg)
- 2 tojás
- 3 dl tej
- 2 dl szénsavas ásványvíz
- 1 csipet só
-
3/4 dl
olaj
Elkészítés:
Egyszerű keverés után a tészta könnyen süthető. Az első sütése előtt a forró serpenyőbe pici olajat öntünk. A következő palacsintáknál erre már nincs szükség! Maximálisan elegendő, ami kisül a tésztából!
Hütike
Hozzávalók:
- 6 tojás
- 12 evőkanál cukor
- 6 evőkanál porcukor
- 3 csomag vaníliás cukor
- 3 csomag zselatin
- 2 kis pohár tejföl
- 2 evőkanál kakaó
- 1 csomag gyümölcskocsonya
- elkészíthető: tepsiben vagy magasabb peremű tálcán
Elkészítés:
1. réteg: 3 tojás fehérjét 6 evőkanál cukorral, 1 csomag vaníliás cukorral kemény habbá verünk, hozzáadjuk a tojássárgáját. 1 csomag zselatint 1,5 dl vízben elkeverünk, felmelegítjük. Majd langyosra hűtjük, és a masszához öntjük, jól elkeverjük. Tepsibe öntjük, és hűtőbe tesszük.
2. réteg: Ugyanúgy készül, mint az első adag, de 2 evőkanál kakaót is teszünk bele. Az első tetejére öntjük, amikor az már kicsit megdermedt, és visszatesszük a hűtőbe.
3. réteg: 2 kis pohár tejfölt 6 evőkanál porcukorral, 1 csomag vaníliás cukorral összekeverünk, hozzáadjuk a zselatint, és ráöntjük a 2. réteg tetejére (ha az már megszilárdult).
4. réteg: Elkészítjük a gyümölcskocsonyát a használati utasítás alapján. Ha kihűlt, ráöntjük a 3. réteg tetejére, megvárjuk, míg megdermed, majd szeleteljük és tálaljuk.
Hagymás cukkini-tócsni
Hozzávalók:
- 40 dkg cukkinihez
- 1 tojás
- 30-35 dkg liszt
- 1 fej hagyma (lilahagymával finomabb)
- só
- bors
-
kevés
olaj a sütéshez
- natúr joghurt
- 1 gerezd zúzott fokhagyma
Elkészítés:
A cukkiniket meghámozzuk, lereszeljük, majd besózzuk, és állni hagyjuk. 20 perc elteltével kicsavarjuk, hozzáadjuk a tojást, az apróra vágott lilahagymát, sót, borsot és a lisztet.
Forró olajba kanállal lepénykéket szaggatunk, és pirosra sütjük.
A joghurtot összekeverjük az összezúzott fokhagymával. Mártogatósként kínáljuk a cukkini-tócsnihoz.
Hamburger (húspogácsa házilag) recept
Hozzávalók:
80 dkg darált hús (ki mit szeret)
1 kávéskanál só
1 kávéskanál őrölt fekete bors
2 kisebb ecetes uborka
1 fej vöröshagyma
1 evőkanál ketchup
1 evőkanál mustár
Elkészítés:
A hagymát és az ecetes uborkát vágjuk apróra, ezután keverjük össze a hozzávalókat.
A masszából nedves késszel formáljunk lapos pogácsákat és süssük meg őket.
Tanácsok:
Akkor lesz a legfinomabb, ha parázs fölött grillezzük.
Ha nincs lehetőség a szabadtéri grillezésre, s valakinek konyhai grillsütője sincs, az a hamburgereket megsütheti a tűzhelyen olaj nélkül teflon serpenyőben, vagy teflonozott tepsiben a sütőben is.
Húspogácsa villámgyorsan recept
- 50 dkg darált sertés lapocka
- 2 tojás
- 2 gerezd fokhagyma
- só
- frissen őrölt bors
sütéshez:
- A darált húshoz ütjük a tojást, adjuk a fűszereket, a fokhagymát törve.
- Villával összedolgozzuk.
- Vizes kézzel lapított lepénykéket formálunk.
- A serpenyőben forrósított olajra dobjuk.
- Lapáttal még tovább lapítjuk.
- Mindkét oldalát pirosra sütjük.
Mini pizzás csiga
Hozzávalók:
- 1 csomag leveles tészta
- 1 nagy tubus pizzakrém
- 15 dkg sajt
Elkészítése:
A leveles tésztát kiolvadás után 2-3 milliméter vékony téglalappá nyújtjuk.
Egyenletesen rákenjük a pizzakrémet, majd a sajt felét ráreszeljük. Szorosan föltekerjük a krémes, sajtos tésztát, majd a rúdból fél ujjnyi szeleteket vágunk. Ezeket egymás mellé szorosan tepsire tesszük és a maradék sajttal megszórjuk a tetejüket. Hamar megsülnek, mert vékonyak. Gyors és egyszerű finomság. Ha gazdagítani szeretnénk, akkor a pizzakrémes alapra reszelhetünk gépsonkát, füstölt sonkát/tarját, így még finomabb!
Bajor fokhagymakrémleves recept
- 4-6 nagyobb gerezd fokhagyma
- 1 db, kb. arasznyi póréhagyma (vagy 1 csokor újhagyma)
- 1 csokor metélőhagyma
- 5 dkg vaj
- 2 l húsleves
- 2 púpozott ek liszt (én finomlisztet használtam, de lehet teljes kiőrlésű is!)
- 2-3 dl tejszín
- só
-
fehérbors
elkészítés- A fokhagymát megtisztítjuk, zúzzuk, és a vajon épp csak megfuttatjuk.
- Hozzáadjuk a karikákra vágott póré-, vagy újhagymát, és együtt pirítjuk őket kb. 2-3 percig.
- Felöntjük 2 liter húslevessel.
- Fehérborssal ízesítjük, és ha szükséges, ezen a ponton megsózzuk, majd felforraljuk.
- Mikor már forr, beleöntjük óvatosan, állandó kevergetés mellett a tejszínnel simára kevert lisztet.
- Pár percig még forraljuk, majd el lehet zárni a gázt, készen is van.
- Közvetlenül tálaláskor friss, sajtos pirítóst helyezünk a tányérokba, arra merjük rá a levest!
- Végezetül meghintjük az apróra vágott metélőhagymával.
Sajtos-burgonyás golyók recept
Hozzávalók:
2 db nagy, főtt, áttört burgonya
5 dkg liszt
5 dkg vaj vagy margarin
10 dkg reszelt sajt,
1 tojás
1 gerezd fokhagyma
őrölt bors
só
zsemlemorzsaElkészítés:
A megpuhított vajat összegyúrom a liszttel, az áttört, főtt burgonyával, a felvert tojással, a szétzúzott fokhagymával, a reszelt sajttal és a fűszerekkel. A masszából vizes kézzel diónyi golyókat gyúrok, majd zsemlemorzsában megforgatva, bő, forró olajban kisütöm. Szinte olyan mint a krokett.
Tanácsok:
Aki szereti, tehet a zsemlemorzsába egy kis szezámmagot, feldobja a látványt és az ízét is.
Meg lehet bolondítani egy kis kockára vágott füstölt sonkával.Baconben sült csirkekorona
Hozzávalók:
- 50 dkg kockára vágott csirkemell
- 1 kis pohár tejföl
- 3 tojás
- 4 evőkanál liszt
- sajt ízlés szerint
- 50 dkg szeletelt bacon
- só
- bors
- fokhagyma
Elkészítés:
A felkockázott húst, a tejfölt, a fűszereket, a reszelt sajtot és a 3 tojást egy tálban összekeverem, és kb. 1 órára hűtöbe teszem.
Ezután hozzáadom a lisztet, összekeverem. A kuglófformát vékonyan megijesztem olajjal, majd kibélelem baconnel, beleöntöm a csirkés keveréket, majd a tetejére még rakok bacont és sajtot.
Kb. 200 fokos sütőben 80 perc alatt omlósra sütöm. Tejfölös uborkasaláta mindenképpen illik hozzá, köretnek hasábburgonyát javasolnék.Töltött buci
Hozzávalók:
A bucihoz:
- 460 ml langyos tej
- 240 ml víz
- 110 g vaj, vagy olaj
- 110 dkg liszt
- 14 g instant élesztő
- 4 ek cukor
- 2 ek só
- 2 tojás
A töltelékhez:
- 0,5 kg darált hús
- 1 kis tejföl
- kb 4 ek. liszt
- 2 nagy fej vörös hagyma
- pirospaprika
- só
- bors
- kömény
- 2 gerezd fokhagyma
- 10-15 dkg reszelt sajt
- 2 db tojás
kenéshez:
- 2 tojás
Elkészítése:
A tésztához valókat összeöntjük, jól összedagasztjuk, és hagyjuk kb 1 órát langyos helyen kelni.A töltelék:
A hagymát apróra szeljük, a fokhagymát reszeljük, olajon üvegesre pirítjuk, tehetünk bele paradicsomot, paprikát, ki hogy szokta a pörköltet. Megszórjuk pirospaprikával, majd rátesszük a darált húst. Megfőzzük, majd behabarjuk.
Ha jó sűrű, belekeverjük a reszelt sajtot, majd ha kicsit hűlt, a 2 tojást is.A tésztát kb 12 egyforma darabra szedjük, kinyújtjuk, és kanalazunk a töltelékből, majd 4 szélét ráhajtjuk, és összedolgozzuk, hogy ne folyjon ki a töltelék. Összedolgozott felével lefelé tesszük a sütőpapírral kibélelt tepsibe, és lekenjük a tetejét tojással. Majd előmelegített sütőbe toljuk és szép aranybarnára sütjük. Tűpróbával nem árt ellenőrizni. Ajánlok hozzá erős pistás tejfölt
Sajtos csiga
A tésztához:
- 50 deka liszt
- 1 teáskanál só
- fél csomag sütőpor
- 25 deka margarin
- 2 dl tejföl
A krémhez:
- 25 deka margarin
- pici só
- 30 deka reszelt sajt
Elkészítése: A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd 4 kis cipóra osztjuk. A cipókból 0,5 cm vastag téglalapokat nyújtunk. Megkenjünk a krémmel, majd feltekerjük, mint a bejglit. A négy rudat éjszakára hűtőbe tesszük. Reggel ujjnyi vastag szeleteket vágunk belőle, és 180 fokon, sütőpapíron, 10-15 perc alatt készre sütjük.

Sajtos,sonkás kifli
Hozzávalók:
- fél liter tej
- 3dl olaj
- 1 evőkanál cukor
- 1,5kanál só
- 1kg liszt,
- 3tojás sárgája
- 20dkg sajt
- 20dkg gépsonka
- 7dkg élesztő
- 1tojás a tetejéhez.
Elkészítése:
1dl tejben feloldjuk az 1 ek. cukrot és a 7dkg élesztőt felfuttatjuk. A többi tejbe belekeverjük a sót és az olajat. Összegyúrjuk és 1 órán keresztül kelesztjük. 4 cipót formálunk ,kör alakra és kb. 1cm vastagra nyújtjuk. 1 cipót 16 cikkre vágunk, a cikk szélesebbik részére sonkát vagy sajtot vagy mind kettőt teszünk és feltekerjük a kifliket. Tetejét megkenjük tojással, megszórjuk reszelt sajttal. Körülbelül 64 db. lesz belőle.
Sörkifli receptje
Hozzávalók:
- 1 kg liszt
- 7 dkg élesztő
- 2 dl olaj
- 0,5 l tej
- só
- 1 e.k. vaj
- 1 tojás a kenéshez
Elkészítése:
A tej felét meglangyosítjuk,2 kanál cukrot elkavarunk benne, és belemorzsoljuk az élesztőt. Egy nagy tálba öntjük a lisztet, olajat, a tej másik felét és ízlés szerint sót, majd ha elkezd kelni az élesztős tejet is. Robotgép dagasztóspiráljával összedolgozzuk,1 órát pihentetjük, kelesztjük. Lisztezett deszkán kör alakúra nyújtjuk, és 16 cikkre vágjuk, mint a tortát. A szélesebbik végére egy késhegynyi vajat teszünk és feltekerjük. Sütőpapíros tepsibe tesszük, tojással lekenjük, enyhén megsózzuk.(Ha van, tehetünk rá sajtot, szezámmagot) 5-10 percet kelesztjük majd, előmelegített sütőben kb. 20-25 perci közepes lángon sütjük.
A vaj helyett sok mindent tehetünk bele, sajtot, lekvárt, túrót, darált húst, stb.
Zöldségpuffancs
Hozzávalók:
- 50-60 dkg zöldség vegyesen
- 1 fej hagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 2 tojás
- 1 dl sör vagy szódavíz
- 12 dkg liszt
- 1 kanál olaj
- só
- bors
- olaj a sütéshez
Elkészítése:
A zöldségeket, a hagymát is, apróra vágjuk, a keményebbeket nagy lyukú reszelőn is reszelhetjük.Én káposztát, cukkinit, sárgarépát, zellert használtam, de mehet bele borsó, kukorica, karfiol, gomba, stb, de kis kockára vágott sonka is feldobja. Minél többféle annál jobb! Jó nagy csipet sóval meghintjük és kicsit állni hagyjuk.A többi hozzávalóból sörtésztát készítünk, azaz a lisztet, csipet sót, olajat, tojássárgát, a sörrel kikeverjük, és hozzáadjuk a tojásfehérje felvert habját. Ha a zöldség levet eresztett azt enyhén kinyomkodjuk és összeforgatjuk a tésztával. Ízesítjük borssal, zúzott fokhagymával, és forró olajba evőkanálnyi adagokat szaggatunk, és szép pirosra sütjük.
(Amerikai) Vastag banános palacsinta
Hozzávalók:
- 17 dkg liszt
- 2 kk sütőpor
- 2 ek cukor
- 2 tojás
- 2 dl tej
- 1 banán (nekem 3 is kevés volt =) )
- kis só
Vadas zsemlegombóccal
Hozzávalók:
- 8 szelet sovány marhahús(vagy sertéshús)
- 5 db répa
- 3 db fehérrépa
- ½ zeller gumó
- 1 kis fej vöröshagyma
- só
- bors- egész bors
- 2-3 db babérlevél
- 2-3 evőkanál mustár
- 2 dl tejföl
A hús szeleteket sózom, borsozom és egy lábasban mindkét oldalukat hirtelen át sütöm.
A zöldségeket nagyobb darabokra vágom, és az egészet visszateszem a lábasba, az egész borsot és a babérlevelet, felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje. Addig főzöm amíg a hús teljesen meg puhul, majd bele teszem a mustárt .
A hús szeleteket kiveszem, össze töröm a zöldséget vagy leturmixolom, és tovább főzöm.
Közben készítek rántást , teszek bele kevés cukrot 1 gerezd fokhagymát, bele teszem a tejfölt felöntöm vízzel és a szószhoz adom. Visszateszem a húsokat és készre főzöm.
Zsemlegombóc:
- 25 dkg liszt
- 2 tojás
- 2 db zsemle
- só
- petrezselyem
A zsemléket kockára vágom és megpirítom (én Graham kenyeret pirítottam) félre teszem.
Készítek egy masszív nokedli tésztát és bele keverem a zsemle kockákat és a petrezselymet, vizes kézzel gombócokat formálok és bő sós vízben kifőzöm.
Bonbon és trüffel házilag
Hozzávalók:
- 2-3 kg magas kakaótartalmú (belga) csokipasztilla
- A bonbon töltelékek:
- 2 bögre csokipasztilla
- 2 bögre zsíros tejszín
- 10 dkg porcukor
- 5 dkg kakaópor
- 1-2 dl fehér rum
- 8 dkg vaj
- Ezt az alapot ízesítem de csak akkor, amikor már a csokihéj elkészült, akkor közvetlenül beleszórom az ízesítőket.
- Ízesítésre:
- marcipán (kis kockákra vágva)
- kandírozott narancshéj (apróra vágva)
- rumba áztatott kókuszreszelék
- grillázs mogyoró darabkák
- rózsavíz
Elkészítés:
Egy hőálló széles tepsibe vizet teszek, erre teszem a másik kisebb tepsit, ebbe öntöm a csokipasztillákat, és gőz fölött, max 60 C fokra felmelegítem, majd leveszem a kisebb tepsit a gőzről, és úgy temperálok, mintha gránit- vagy márványlapon csinálnám, rendesen spatulával és széles késsel, kiemelem, lehúzom, visszafolyatom, újra ezt ismételgetem, míg 33 C fokosra vissza nem hűl. Ezt hőmérővel ellenőrzöm.
Maga a csokipasztilla tömeg kb. 40 perc alatt olvadt meg teljesen és a kihűtés ezzel a módszerrel 20 percet vett igénybe.
Merőkanállal a visszahűtött csokit belemerem a formába, a felesleget visszafolyatom, és kézzel néhányszor az asztal lapjához ütögetem a formát, hogy az esetleges buborékok eltűnjenek.
A formába töltöttem merőkanállal a csokit, késsel letoltam a felesleget, egy kicsit vártam, hogy dermedjen, majd megfordítottam és visszaöntöttem az edénybe a csokit, így kaptam egy csokihéjat, amit dermedni kitettem, majd marcipán darabkát és apróra vágott kandírozott narancshéjat tettem rá, ráfolyattam a tölteléket, ezt is lesimítottam, ezt is hagytam dermedni, majd a végén egy csokiréteggel lefedtem az egészet, a felesleget itt is késsel letoltam róla.
A trüffeleket úgy készítettem, hogy a megmaradt olvadt csokit és a megmaradt töltelék alapot összekevertem, adtam hozzá kandírozott narancshéjat és grillázs mogyorót, öntöttem még hozzá rumot, jól összekevertem, és ezt a masszát tettem a szilikon formába, kihűtöttem, és kakaóporba forgattam, bár szép fényes volt a felülete, de szerettem volna megkülönböztetni a többiektől.
Lusta lángos
Hozzávalók:
- 3 dkg élesztő
- fél liter tej
- 1 kg liszt
- 2 dl tejföl
- 1 evőkanál só
Elkészítés:
Az élesztőt langyos tejben megfuttatjuk, és a liszttel, a tejföllel és a sóval nem túl lágy tésztát gyúrunk belőle. Letakarjuk, és kb. fél órát langyos helyen kelesztjük.
A tésztát kb. fél cm vastagra kinyújtjuk, és kiszaggatjuk tetszés szerinti nagyságú formákra. Forró olajban, frissen annyit sütünk ki belőle, amennyi éppen elfogy.
Megjegyzés:
A maradékot kiolajozott zacskóba tesszük, és 1 héten keresztül akkor sütünk belőle, amikor akarunk. Hűtőben (nem a fagyasztóban) tároljuk. Sajttal, fokhagymával, tejföllel megszórva nagyon finom.
Rakott kifli
Hozzávalók:
- 6 kifli
- 4 tojás
- 50 dkg túró
- 2 csomag vaníliás cukor
- 5 dl tej
- 20 dkg porcukor
- 5 dkg vaj
- 3 dkg zsemlemorzsa
- 2 evőkanál citromlé
- 5 dkg mazsola
- fél citrom reszelt héja
Elkészítés:
A kifliket karikákra vágjuk. A tojásokat szétválasztjuk. A sárgákhoz 4 evőkanál porcukrot teszünk, és addig keverjük, míg kivilágosodik. A fehérjéket is kemény habbá verjük, majd ehhez is adunk 3 evőkanál porcukrot. A tojássárgás krémhez hozzákeverjük a túrót, ízesítjük citromlével, vaníliás cukorral, 3 evőkanál porcukorral és a reszelt citromhéjával. Beleszórjuk a mazsolát is. Egy sütőedényt vajjal kikenünk és megszórjuk zsemlemorzsával. A felszeletelt kiflik felét az aljába halmozzuk, langyos tejjel finoman átlocsoljuk, és beterítjük túrótöltelékkel. Újabb réteg kiflivel megrakjuk, és ezt is tejjel megöntözzük. Az egészet befedjük fehérje-habbal, majd előmelegített sütőbe toljuk, és 20-25 perc alatt szép aranybarnára sütjük. Tálalás előtt kicsit hűtjük, és nagyobb kockákra vágva kínáljuk.
Köves csokoládé
Hozzávalók:
30 dkg tejcsokoládé
5 dkg törökmogyoró
5 dkg aszalt vörösáfonya
1,5 dkg pillecukor
A csokoládét törjük darabokra, majd tegyük egy habüstbe, ami elfér egy gyorsforralón. Melegítsünk a gyorsforralóban vizet, de a víz nem érjen a habüstig. A lényeg, hogy a vízgőz melegítse a habüstöt. Amikor a csokoládé ¼ része láthatóan megolvadt, húzzuk le a tűzről, és kevergetve már csak a gőz felett olvasszuk fel teljesen.
Egy kisebb, magasabb falú dobozt béleljünk ki sütőpapírral, és ebbe csorgassuk a csokoládé felét. Erre szórjuk rá a magok, és a kisebb darabokra vágott pillecukor felét, aztán fedjük be a maradék csokoládéval. Rázogassuk, ütögessük bele a masszát, hogy összetömörödjön, majd szórjuk meg a tetejét a maradék kaviccsal. Kicsit lapogassuk bele, és tegyük a hűtőbe dermedésig.
Diós-csokis keksz
Hozzávalók 24 darabhoz:
7 + 3 dkg dió
10 + 2 dkg nádcukor
10 dkg fehér liszt pl. tönkölybúzaliszt
10 dkg vaj
1 db bio narancs héja
1 tojás sárgája
csipet só
10 dkg 70 %-os étcsokoládé
A puha vajat egy ropotgéppel fehéredésig habosítsuk a kristályos nádcukorral, majd adjuk hozzá a csipet só, a tojás sárgát, valamint a finomra reszelt narancshéjat. 7 dkg diót őröljünk le.
A maradék 3 dkg diót törjük durvára. A 2 dkg cukrot egy teáskanál vízzel karamellizáljuk, majd szórjuk rá a tört diót. Ebben az esetben finomszemcséjű nádcukrot használjunk, mert a nagyobb szemű nem úgy keményedik vissza, ahogyan kellene, konkrétan nem lesz belőle karamell, csak cukor.
Mojito bonbon házilag
Hozzávalók 18 darabhoz:
20 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé
1 teáskanál zselatin
1 db lime leve és héja
5 dkg barna cukor
3 evőkanál fehér rum
2 teáskanál aprított friss mentalevél
1,8 dl habtejszín
Kellékek:
mágneses polikarbonát forma, vagy egyéb bonbonforma, vagy kész csokoládéhüvely
transzferfólia
Előkészítjük a mágneses polikarbonát formát, beletesszük a méretre vágott transzferfóliát. Ezek hiányában készíthetünk csokoládéhüvelyeket másik formával, vagy akár vehetünk készen is és akkor csillagcsővel megtölthető.
Az étcsokoládét megolvasztjuk és temperáljuk. A csokoládé szilárdulásáig a formát hűtőbe tesszük.
Elkészítjük a krémet. Keverjük össze a zselatint a lime levével és hagyjuk állni 5 percet. Adjuk hozzá a cukor felét, rumot és kis lángon keverjük addig, míg a cukor és a zselatin fel nem olvad. Tegyük félre hűlni.
Verjük habbá a tejszínt a maradék cukorral, adjuk hozzá a lime héját, valamint az apróra vágott mentaleveleket. Keverjük a habhoz a zselatinos keveréket, majd töltsük meg a formát. Tegyük hűtőbe szilárdulásig, majd az újratemperált csokoládéval zárjuk le a bonbonokat. Kb. 1 óra múlva fordítsuk ki a formából.
Avokádókrém tortilla csipsszel
Hozzávalók 3 adaghoz:
20 dkg puha avokádó
fél citrom leve
só
1 kisfej lilahagyma
1 db paradicsom húsa
habanero paprika
3 db kisebb tortilla
A tortillákat tegyük egymásra, majd vágjuk őket 3×8 db egyforma cikkre. Üres, és forró grillserpenyőben süssük őket ropogósra. Az avokádót hámozzuk meg, locsoljuk meg citromlével, majd törjük össze villával. A hagymát és a habanero paprikát aprítsuk fel. A paradicsomot is hámozzuk meg, és kemény húsát szintén vágjuk apró kockára. Keverjünk mindent az avokádóba. Az avokádókrémet hűtsük be, és a ropogós tortillával tálaljuk.
Vigyázat! Nagyon eteti magát, de próbáljunk meg féket kötni a szánkra, mert az avokádó nagyon kalóriás zöldség.
Így készíts grillpácot!
A hozzávalók 1 kiló hús bepácolásához elegendőek.
Joghurtos-fűszeres csirkemellhez
Hozzávalók:
3 dl natúr joghurt
2 evőkanál étolaj
1 evőkanál kapor összevagdosva
só
Keverd ki a hozzávalókat. A csirkemellet lapjával kb. 3 szeletre tudod vágni. Sózd be mindet, majd mindkét oldalát kend meg a páccal. 1 órán keresztül érleld a hűtőben, majd süsd meg a grillen vagy vékonyan kiolajozott serpenyőben. Egy kicsit tapadni fog a pác miatt, ezért érdemes magát a rácsot átkenni szalonnával, így kevésbé lesz ragadós.
Ez a pác nagyon jól használható gombafejek vagy cukkiniszeletek pácolásához is.
Szójaszószos-mézes csirkeszárnyhoz
Hozzávalók:
1 dl szójaszósz
1 dl étolaj
2 evőkanál ketchup
2 evőkanál méz
Keverd ki a pác hozzávalóit. Irdald be a húst, azaz vagdosd be, de ne vágd le a csontról a húst. Hagyd rajta a bőrét is, mert attól marad igazán finom, puha. Nem szükséges megsózni, mert a szójaszószban sok só van. A húst kend meg a páccal, majd helyezd egy órára a hűtőbe, hogy átjárják az ízek.
Fokhagymás-mustáros tarjához
Hozzávalók:
2 dl étolaj
2 gerezd fokhagyma lereszelve
2 evőkanál mustár
1 evőkanál szárított zöldfűszerkeverék: majoranna, oregánó, kakukkfű, borsikafű.
Keverd ki a pác hozzávalóit. A tarjaszeleteket egy kicsit klopfold ki, hogy sütés közben ne ugorjanak össze a szélei. Sózd meg a húst. Kend be a szeleteket a pác hozzávalóival, majd érleld a hűtőben. A tarja zsíros csíkjai nagyon finoman behálózzák a húst, amitől puha lesz, de a külseje lehet kicsit ropogós is. Jó alaposan süsd meg, de azért oda kell figyelni, hogy ne égjen meg.
Jeges nyalóka házilag
Jeges nyalóka házilag
Nagyon egyszerű és egészséges jégkrémet ajánlunk figyelmetekbe. Bármilyen idénygyümölcsből készíthetitek. Most erdei gyümölcsös változatban mutatjuk meg számotokra. Születésnapi összejövetelekre kiváló fogás, de hétköznapi kényeztetésnek is .
Hozzávalók 4 db-hoz:
10 dkg szeder
10 dkg ribizli
3 evőkanál méz
25 dkg natúr zsíros joghurt
1 teáskanál vanília kivonat
4 db 0,75 dl-s műanyag pohár
4 db fa pálcika
Bagel, a lyukas zsemle
Hozzávalók 8 darabhoz:
50 dkg liszt
12 g friss élesztő vagy 4 gr szárított
2,5 dl meleg víz
1 evőkanál méz
1/2 teáskanál só
1 tojás sárga
szezámmag, hagymamag, mák etc.
A lisztet, az élesztőt, a cukrot, a sót, a vizet gyúrjuk össze és 10 percig dagasszuk. Vigyázzatok a sóval, ne szórjátok az élesztőre. Hagyjuk megkelni 1 órát.
A megkelt tésztát gyúrjuk át, vágjuk 8 egyforma részre. A részeket formázzuk oválisra, nyújtsuk ki és tekerjük fel, formázzunk belőle kört. Második, harmadik darabnál már ráérzünk a lényegére, menni fog. Hagyjuk kelni 40 percig. A sütőt melegítsük elő 200 fokra.
Tegyünk fel forrni vizet egy teáskanál cukorral, és a bageleket főzzük benne egyenként 2-3 percig. Félidőnél fordítsuk meg. Kenjük be a tetejüket tojással, szórjuk meg magokkal, és süssük aranybarnára, ez körülbelül 15 percet vesz igénybe. Erősen sütőfüggő.